Nem igazodik valamely konkrét valláshoz vagy tradícióhoz. Gondolatainak lényege, hogy miként ébredhetünk fel az „itt és most”-ban, és mindennapjainkat élve hogyan maradhatunk ebben a „fölébredt” állapotban.
A német származású szerző a londoni és Cambridge-i Egyetemen tanult. Saját bevallása szerint 29 évesen, élete egyik legdepressziósabb időszakában olyan mély, belső lelki átalakuláson ment keresztül, amely alapjaiban változtatta meg életútját. A következő éveket ezután annak szentelte, hogy ezt az intenzív belső átalakulást megértse, elmélyítse és megmagyarázza az embereknek könyveiben és szemináriumain. Tolle a jelen pillanat fontosságát hangsúlyozza, és egy olyan tudatállapotra tanít, melyet nem szakítanak félbe a múlt és a jelen gondolatfolyamai.
„Mindig mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!”
Az utóbbi 15 évben Eckhart terapeutaként és spirituális tanítóként tevékenykedett. Beutazta a világot, ezreknek adva át spirituális tanítását. 1995-ben a nyugat-kanadai Brit Kolumbiában, Vancouverben telepedett le, majd nem sokkal később kiadta első könyvét, A most hatalmát, amelyet mára több, mint 33 nyelvre fordítottak le, és amely első helyezést ért el a New York Times Best Seller listáján. Csakúgy, mint egyik későbbi műve, az Új Föld (2005).
A világ legbefolyásosabb elő spirituális személyiségeinek 2010-ben a Watkins Books által közzétett listáján az 1. helyen végzett.
További információkat a szerzőről a www.eckharttolle.com oldalon találhatnak.
Eckhart Tolle könyvei megvásárolhatók a www.edesviz.hu webáruházban, és az Édesvíz Könyvesbolt és Kávézóban (1067 Bp., Teréz krt. 45.).
Vegyen részt Eckhart Tolle hawaii lelkigyakorlatán, amely magával ragadó és inspiráló gondolatokban gazdag élményt nyújt az EsoGuru felvételén.
» RészletekVegyen részt Eckhart Tolle hawaii lelkigyakorlatán, amely magával ragadó és inspiráló gondolatokban gazdag élményt nyújt az EsoGuru felvételén.
» RészletekVegyen részt Eckhart Tolle hawaii lelkigyakorlatán, amely magával ragadó és inspiráló gondolatokban gazdag élményt nyújt az EsoGuru felvételén.
» RészletekA két híres szerző emberek millióinak mutatott már utat, nem véletlen, hogy Tolle első, Dyer pedig harmadik lett Watson House kiadó „100 legbefolyásosabb spirituális tanító napjainkban” listáján.
» RészletekKözel 30 évvel azelőtt, hogy Eckhart Tolle bestsellere, A most hatalma napvilágot látott, a legendás Ram Dass már olvasók ezreit hódította meg Légy itt most! című művével.
» Részletek